Mennyiben igényel más oktatói technikákat a Z generáció egyetemi képzése? Milyen hatással van az egyetemi életre a mesterséges intelligencia? Milyenek a frissdiplomások elhelyezkedési esélyei a kommunikáció területén mai Magyarországon? Többek között ezekre a kérdésekre válaszolt Bokor Tamás, a Corvinus Egyetem Marketing- és Kommunikációtudományi Intézetének vezetője.
Milyen tapasztalataitok vannak az egyetemen a mostani fiatal generációról? Mennyiben különböznek a korábbi évfolyamoktól?
A médiahasználati mintázatok alapján többféle generációs felosztás forog a közbeszédben; a leginkább elterjedt megközelítés szerint a 2010 után születettek már alfa generációnak számítanak, az azt megelőzők Z generációnak. Az alfák még éppen nincsenek egyetemista korban, így jelenleg a Z generációról van friss tapasztalatunk az egyetemi képzésekben.
Sokat hallani, hogy a fiatalabbak nem bírják végigülni a hosszú órákat, nem tudnak tartósan koncentrálni. Ez valós jelenség, mert a fókuszált figyelem ideje ténylegesen rövidül a figyelemgazdaság velejárójaként, ám nemcsak a szóban forgó generáció esetében, hanem „följebb” is. Tíz éve még simán le lehetett vetíteni egy ötperces videót egy egyetemi előadóteremben, ma másfél perc után jön a nyugtalanság. Ennek van negatív olvasata, de pozitív is: a mai hallgatók sokkal nyitottabbak sokféle ingerre, terhelhetőbbek, és sokkal inkább képesek párhuzamos munkavégzésre.
A másik gyakori vád, hogy nem tisztelik a tekintélyt, nehezen érzik meg a formalitás határait. Azonban ennek is van pozitív hozadéka: aki nem tekinti a tekintélyt korlátnak, sokkal kollegiálisabban tud együttműködni, egyenrangúbb félként vesz részt a szakmai és tudományos munkában, és fesztelenebbül osztja meg kreatív gondolatait. Ma már néha olyan szoros együttműködések jönnek létre hallgatók és oktatók között, amilyenek tíz éve szinte elképzelhetetlenek lettek volna.
Az úgynevezett kérdezési gátlást (vagyis, hogy egy előadás során a hallgatóság nem mer kérdezni) nem annyira generációs, mint inkább oktatási rendszerbeli kérdésnek tartom: a nyugati hallgatók ugyanúgy magabiztosan kérdeznek, mint a náluk idősebbek. Ez a saját iskolarendszerük eredménye, míg a magyar rendszer sok helyen és sokáig inkább arra szoktatott, hogy üljünk csendben és figyeljünk. (Mennyire furcsa is a hallgatót hallgatónak nevezni…!) Ezért a Corvinuson zajló képzéseinken törekszünk a szóbeli vizsgáztatás és a workshop-jellegű oktatás visszahozására, amit a nagy nyelvi modellek elterjedése is indokol: a hagyományos beadandó dolgozatoknak egyre kevesebb az értelme, viszont lassan visszakúsznak a módszerek közé a szóbeli vizsgák és a projektmunka-alapú értékelések. A Z generáció egyébként a saját véleménye hangoztatásában aktívabb, mint a kérdezésben, ami a vitakultúra szempontjából részben egyértelműen kedvező fejlemény.
Nálatok viszonylag magas a külföldi hallgatók aránya. Láttok-e érdemi különbséget a hazai és a nemzetközi diákok között?
Össz-egyetemi szinten a külföldi hallgatók aránya durván 30% körül van, egyes évfolyamokon, mint pl. a kommunikációs képzésünkön, némely csoportokban eléri akár a 70%-ot is. Nem a nemzetiség vagy a régió, hanem a családi és iskolai szocializáció határozza meg, mennyire kommunikatív valaki: aki vegyes nemzetiségű családból vagy egy brit, illetve amerikai mintára szerveződő keleti iskolarendszerből érkezik, könnyebben vált kultúrák és stílusok között; aki ezt a hatást nem kapta meg (mondjuk egy hagyományosabb közép-ázsiai középiskolából érkezik), az bizony nálunk éli át a kulturális sokkot: itt fontos szerepe van az együttműködésnek az évfolyamtársakkal, kiemelt készség megszólalni mások előtt, meghallgatást nyer az egyéni vélemény.
Ez az eltérés nyilvánvalóan összefügg a Hofstede-féle kulturális dimenziókkal: individualista társadalmakban az egyéni véleménykülönbség érték, kollektivistákban inkább veszélyforrás. A távol-keleti és belső-ázsiai hallgatóknál gyakran látjuk, hogy nehezebben állnak ki egyéni véleménnyel, a háttérben viszont nagyon kitartóan dolgoznak. Az értékrend, a szakmai alázat megvan, csak máshol és máshogyan nyilvánul meg, mint az európai hallgatótársaiknál.
Érdekesek a csoportdinamikák is: ahol a külföldiek vannak többségben, a magyarok nem tudnak klikkesedni; ahol viszont csak öt-tíz százalék a külföldiek aránya, komoly gond a kirekesztés (itt természetesen kizárólag kulturális elkülönülésről beszélek), mert a magyar többség könnyebben visszavált magyar nyelvre. Ezt korábban magam is átéltem, francia többségű csoportot tanítva: ők is rendszeresen franciára váltottak, emiatt oktatóként én is kissé kirekesztve éreztem magam – s bizony nem könnyű rutinná alakítani azt a készséget, hogy szüntelenül számoljunk a nyelvi kisebbségben lévő csoporttagok jelenlétével.
Az AI korában hogyan látjátok a kommunikációs szakmába kikerülő fiatalok elhelyezkedési esélyeit?
A Corvinus küldetése, amit az egyetem ki is mond: a jövő vezetőit képezzük – a vezető nemcsak vállalatvezető lehet, hanem csoportvezető is, vagy akár olyasvalaki, akiben alkalmazottként csak évek múlva bontakozik majd ki a vezetői potenciál. Az egyetemen rengeteg segítséget lehet kapni a fejlődéshez, de csak akkor, ha a hallgató proaktívan lép fel, és megragadja ezeket: nem kiszolgálunk, hanem asszisztálunk.
A proaktivitás átfogó, mindenhol és mindenkor értékes soft skill: aki gyakorolja, jellemzően még diplomázás előtt munkavállaló lesz. Aki viszont folyamatos irányítást igényel, munkavállalóként is ugyanezt a passzív habitust hozza; őt lehet a legkönnyebben lecserélni valamilyen AI-alapú rendszerre.
Szeptembertől minden alapszakunkon kötelező egy féléves alapozó AI-kurzus, amely az eszközhasználat technikáján túl az etikai és szerzői jogi kérdéseket, valamint az AI működési logikájának alapjait is érinti. Többek között azért is szükséges ez, hogy a hallgatók elkerüljék az olyan amatőr hibákat, mint amikor valaki az AI chatbot teljes válaszát bemásolja egy oktatónak küldött levélbe. A felelős és tudatos AI-használat voltaképpen médiaértési és médiatudatossági kompetencia.
Azt tanítjuk, hogy aki eszközként tekint az AI-ra és nem a saját helyettesítőjeként, azt az embert nem lehet egykönnyen lecserélni. Azt is igyekszünk fel- és elismertetni a hallgatókkal, hogy az AI tudatos használata nem feltétlenül takarít meg időt – a feladat elvégzésére szánt idő csupán áttolódik a rutintevékenységekről a promptolásra, az iterációra, a finomhangolásra –, viszont a munka minőségét emeli. Üröm az örömben, hogy nem lesz tehát kevesebb a munka, csak más jellegű. Ugyanakkor öröm az ürömben, hogy aki nem veszíti el a gondolkodásra és a kapcsolódásra való hajlandóságot, annak diplomával (is) garantáltan lesz munkája, AI ide vagy oda.
Konkrétan hogyan alakítja át a generatív AI magát a képzést: a számonkérést, a tananyagot, az egyetem működését?
Tudatosan nem nyúlt az egyetemi döntéshozatal a vizsgaszabályzatba a mesterséges intelligencia térnyerése miatt, hiszen ez a technológia olyan gyorsan fejlődik, hogy mire egy szabályzatot frissítenénk, már elavulna. Ehelyett amellett döntött, hogy ajánlásokat dolgoz ki az oktatóknak és a hallgatóknak az AI-eszközök felelős használatáról, bár ezek egyelőre inkább a nyelvi modellekre fókuszálnak, az AI-ügynökök még nem játszanak döntő szerepet bennük.
Felmerülnek azonban nehezen kezelhető dilemmák is: ilyen például a szakdolgozat jövője. Mindenki érzi, hogy újra kellene gondolni, mivel mérjük a hallgató tudását, de a portfólión és a szóbeli vizsgán túl még nem találtunk méltó alternatívát. A szakdolgozat elkészítését törvényi és akkreditációs szabályok is előírják a szakok többségénél, így nem lehet egyik évről a másikra kivezetni, ehhez országos, törvényhozói szintű változtatások is szükségesek lesznek.
Amit meg tudtunk lépni: az elsőéveseknek szóló kötelező AI kurzus mellett ingyenes képzéseket kínál az egyetem az oktató-kutatóknak és az adminisztratív kollégáknak is. Magyarországon elsőként 2024-ben létrejött egy MI-dékáni pozíció is: e vezetőnek az a feladata, hogy válaszokat keressen az AI által felvetett kihívásokra, és a jogszabályi változásokhoz igazítsa az egyetem AI-hoz való viszonyát. Átfésültük a tantárgyi adatlapjainkat is, mindegyikbe beépítve, hogyan kapcsolódik a tárgy az AI-hoz, illetve milyen módon segítette a kurzus kidolgozását ez a technológia – mert felelősen és értő módon mi is használjuk ezt a technológiát a saját munkánkban.
Dr. Bokor Tamás
Egyetemi docens a Budapesti Corvinus Egyetem Marketing- és Kommunikációtudományi Intézetének vezetője, a magyar és angol nyelvű Kommunikáció- és médiatudományi alapképzések szakfelelőse. Kutatóként médiaelmélettel, digitális és médiakompetenciákkal, valamint kommunikációs modalitásokkal foglalkozik. Hazai és nemzetközi együttműködések keretében főleg kommunikációs és digitális készségfejlesztő tréningeket tart, képzési programokat dolgoz ki, valamint e témákban vezeti doktori hallgatók témáit.
