STADA Palánta Program
Volt idő, amikor minden magyar háztartásban külön fiókja volt a nejlonzacskóknak, az igazán különleges darabokat pedig gondosan el is zárták a fanatikusok. Ma ugyanezt a szerepet lassan a vászontáskák veszik át, és nem feltétlen azért (sőt!), mert egyik napról a másikra mindenki környezettudatos lett, hanem mert a szokásaink lassan megváltoztak. A szemléletváltásnak idő kellett.
A szemléletformálásnak lehet egy egyszerűbb útja is: ha egy gyerek már eleve úgy nő fel, hogy természetes számára a szezonális zöldség, a rendszeres mozgás vagy az, hogy egy alma attól még finom, hogy nem tökéletesen gömbölyű, akkor neki már nem kell megváltoznia, hanem ez lesz számára az alap.
Pont erről szól a STADA Palánta Program.
A KIHÍVÁS
A STADA Palánta Programja keretében minden évben kétszer egy olyan óvodába vagy iskolába látogat el, ahol hátrányos helyzetű gyermekek nevelésével is foglalkoznak. A STADA-kollégák önkéntes munkát végeznek: magaságyást építenek, focipályát telepítenek, miközben az vállalat által felkért szakmai szervezetek (Civil Impact Kft., Felelős Gasztrohős Alapítvány) játékos, érzékenyítő előadásokat tartanak az ovisoknak, kisiskolásoknak.
A program helyben működött, a résztvevőkre valódi hatással volt. A kérdés az volt, hogyan lehet ezt a hatást túlnöveszteni az intézmények kerítésén, és országos beszélgetést indítani ugyanazokról a témákról.

MEGOLDÁS
Arra jutottunk, hogy nemcsak a gyerekeknek van szükségük edukációra.
Országos reprezentatív kutatásokat készítettünk arról, hogyan gondolkodnak a magyarok a táplálkozásról, a szezonális élelmiszerekről, a zöldség- és gyümölcsfogyasztásról, illetve a mozgásról és a szülői példamutatásról.
Az eredmények azt mutatták, hogy sok esetben a felnőttek tudása és szokásai sem olyan tudatosak, mint gondolnánk.
Ezután minden STADA Palánta Program-látogatást összekötöttünk egy-egy országos kutatási eredmény kommunikációjával. Így a helyi eseményből országos ügy lett: egyszerre tudtunk beszélni a konkrét programról és azokról a társadalmi kérdésekről, amelyek miatt a program létrejött.
EREDMÉNYEK
A kutatásoknak köszönhetően a STADA Palánta Program már nem csupán egy helyi önkéntes kezdeményezésként jelent meg a médiában, hanem országos egészségügyi és életmódtémává vált.
A sajtóközleményeket nemcsak a helyi médiumok vették át, hanem rendszeresen foglalkoztak velük országos híroldalak, női magazinok, lifestyle felületek, egészségügyi és gazdasági médiumok, valamint szakmai lapok is. A STADA képviselője több rádiós interjúban is beszélt a kutatási eredményekről és a program céljairól.
Két év alatt több mint 100 sajtómegjelenés született, és a kommunikáció minden alkalommal visszavezette a figyelmet a program valódi céljára: arra, hogy a szemléletváltás nem egy kampánnyal kezdődik, hanem azokkal a gyerekekkel, akiknek ma mutatunk egy jobb példát.
A STADA Palánta programja kategóriagyőztes lett a PPH Media által meghirdetett DoingGood CSR Award 2025-ön.





