Z generációs pályakezdőként az AI korában

Z generációs pályakezdőként az AI korában
Szabó Zsófia
PR-asszisztensként csatlakozott a PRBK csapatához, elszántan építi kommunikációs karrierjét, és nyitott az új kihívásokra. A generációk közötti kommunikációs különbségek iránti érdeklődése régóta meghatározó számára, szakdolgozatában is ezt a témát dolgozta fel. Hiszi, hogy a különbözőségek megértése és elfogadása hozzájárul a hatékony együttműködéshez, és felszínre hozza az erősségeket.

Z generációs pályakezdőként az AI korában

Amikor kézbe kaptam a diplomámat, nem gondoltam, hogy a munkakeresés legalább annyira nehéz lesz, mint maga a tanulással eltöltött évek. Pályakezdőként munkát találni ugyanis… kifejezetten nehéz.

A Z generáció és az „entry-level paradox”

Hamar találkoztam az ún. „entry-level paradox” jelenséggel, amikor belépő munkakörök esetén is elvárják az 1-3 éves tapasztalatot. A probléma egyszerű: friss diplomásként sorra kapom a visszautasításokat, mert nem rendelkezem elegendő tapasztalattal egy olyan pozícióhoz, ami optimális esetben éppen pályakezdőknek szólna. És az én tapasztalatom nem egyedi. Ha a Z generációs fiatalok nem kapják meg a lehetőséget, hogy bizonyítsanak, tapasztalatot szerezzenek és fejlődjenek, akkor hosszú távon, 10-20 év múlva hiányozni fognak a medior és senior szakemberek.

Amellett, hogy ez nem egy újkeletű probléma, az AI csak tovább nehezíti a helyzetet: havi pár ezer forintos előfizetési díjért képes közepesen jól ellátni azokat a feladatokat, amelyeket egy asszisztens százezrekért végezne. Viszont van valami, amit a mesterséges intelligencia nem tud beletenni a valószínűségen alapuló válaszaiba: az emberi intuíciót és az érzelmeket. Azt a képességet, hogy ráérzünk, mi működhet jól és mi nem, és felismerjük, mi az, ami igazán érdekes.

Gen Z and entry-level paradox
Milyen nehézségekkel szembesül egy pályakezdő fiatal? (A PRBK promptolta, az AI megrajzolta.)

A Z generáció erősségei

A Z generációban rengeteg potenciál rejlik: gyorsan alkalmazkodunk és tanulunk meg új dolgokat, több feladatot tudunk párhuzamosan kezelni, hatékonyan szűrjük le a lényeget, rugalmasak vagyunk, és talán, ami az egyik legfontosabb a kommunikációs szakmában: a social mediában nőttünk fel. Azon a felületen, ami egyre nagyobb teret hódít, egyre több vállalat fedezi fel az ebben rejlő lehetőségeket, mert a hagyományos eszközök már nem érnek el elég embert. És idővel ez az arány csak még inkább a social media javára fog változni: a Z generációtól kezdődően a médiafogyasztás főleg ilyen tartalmakból áll, egy hosszú cikk pedig egyre kevesebb ember figyelmét köti le. És ki van tisztában az aktuális trendekkel, algoritmusokkal, influencerekkel, azzal, hogy mi számít igazán autentikusnak? Na, ugye.

Hogyan lehet hatékonyan együtt dolgozni a Z generációval?

Érthető, ha más generációk félve közelednek a Z generációsokhoz. Csak nemrég léptünk be a munkaerőpiacra, és kicsit mások vagyunk: egyszerre van saját, zárt világunk és vagyunk a globalizált világ jelképei. Egyszerre vagyunk komolytalanok (elég csak a ww3 outfit trendre gondolni), mégis tele motivációval és álmokkal, amelyekért keményen dolgozunk. Egyszerre vágyunk gyors sikerélményekre, miközben hosszú távon is értelmes, stabil karriert szeretnénk építeni.

A Z generációval való közös munka nem bonyolult, de tudatosságot igényel. Fontos a folyamatos, őszinte visszajelzés, és az is, hogy értsük a „miértet”: ha látjuk, hogy a munkánknak valódi hatása van, sokkal motiváltabban dolgozunk. Értékeljük, ha teret kapunk az ötleteink megvalósítására, még akkor is, ha néha hibázunk közben.

Nem verseny, hanem együttműködés

Nem arról van szó, hogy egyik generáció jobb lenne, mint a másik, hanem arról, hogy máshoz értünk. És ha ezt nem versenyként, hanem lehetőségként kezeljük, akkor az együttműködés felerősítheti a különböző generációk erősségeit.

Az elkövetkező időszakban további, Z generációval kapcsolatos témák várhatók itt az IdeaBank blogon.

Hasonló cikkek