HonestFood kerekasztal beszélgetés – Több bátorság kell az élelmiszeriparba
A KIHÍVÁS
Giacomo Pedranzini, a KOMETA ügyvezető igazgatójának célkitűzése, hogy megfizethető árú, jó minőségű élelmiszerek kerüljenek a boltok polcaira. Azt vallja, hogy sem a modern, nagyüzemi mezőgazdaság, sem pedig az ökogazdálkodás nem fenntartható, egyensúlyt kell találni. Sérelmezi, hogy a termelési lánc szereplői nem megfelelően részesülnek a bevételből. Úgy gondolja, hogy minderről nagyon kevés diskurzus zajlik, és szükség lenne edukációra mind a termelőket, mind pedig a fogyasztókat illetően.
MEGOLDÁS
Giacomo Pedranzini megalkotta az HonestFood koncepciót (ami azóta már egyesületi formában is működik), amely kiemelt figyelmet fordít az emberi egészségre, a természet és a környezet védelmére, beleértve az állatjólétet is, valamint méltányos a termelési lánc minden szereplőjével. Hogy elindulhasson a szakmai párbeszéd, sajtónyilvános kerekasztalbeszélgetést szerveztünk, amire iparági szakértőket hívtunk el.
Az eseményen részt vett Giacomo Pedranzini, a KOMETA ügyvezető igazgatója mellett Zászlós Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mezőgazdaságért felelős országos alelnöke, Prof. Dr. Friedrich László, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet intézetigazgatója, egyetemi tanára, Horváth Ferenc, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. élelmiszeripari cégvezetője és Moldován András, befektető, a Mangal Ilona Sertéshízlalda Kft. és az Animalsoft Kft. állattenyésztési szoftver-cég tulajdonosa. A kerekasztalbeszélgetést Mihálovits András agrárgazdasági újságíró vezette.
EREDMÉNYEK
Közel 30 sajtómegjelenés született a gazdasági, agrár és hír médiában. Valós párbeszéd indult, amit követően Giacomo Pedranzini több megkeresést is kapott potenciális partnerektől. A rendezvény első lépése volt annak, hogy pár évvel később, 2024-ben az HonestFood Egyesület megszülethessen.





