Sajtóközlemények

Vége az iskolának és másnap már repülnek is a magyarok

Bázel a legnépszerűbb repülős úti cél a tavaszi szünetben Budapestről a Kiwi.com foglalási adatai alapján. Svájc mellett kiugróan megnőttek a Törökországba és a Fülöp-szigetekre szóló foglalások. Ugyan a rövid, azaz az 1500 km-en belüli járatok teszik a foglalások jelentős részét, de egyre többen utaznak tengerentúlra a húsvét környéki időszakban is. Úgy fest, hogy a meghosszabbított tavaszi szünet az utazási kedvre is jó hatással van.

Tovább

Infláció értéke alatt tudtak csak nőni a szerzői jogdíjak

2023-ban közel 12 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek az Artisjus. Ez nominális növekedést jelent csupán, az elmúlt évek jelentős inflációja miatt a reálérték nem éri el a pandémia előtti felhasználások után keletkezett, 2020-ban kifizetett jogdíjakét. Azzal együtt sem, hogy újabb jelentős növekedés volt a digitális jogdíjakban, amelyek 2023-ban már az 1,2 milliárd forintot is meghaladták.

Tovább

Most akkor mégis él a romkom?

A romantikus vígjátékok a 90-es években, valamint a 2000-es évek elején rendkívüli népszerűségnek örvendtek, aztán a streaming előre törésével a műfaj a mozikban háttérbe szorult. Mi változott? A legújabb romantikus komédia, az Imádlak utálni valamit nagyon eltalált; a magyar és a nemzetközi mozikban is sikeres, a premier óta több, mint 200 millió dollár bevételt hozott. Vajon mit tud ez a film?

Tovább

Szlovákia is csatlakozik az európai útdíjrendszerhez

Március 18-tól Szlovákia is csatlakozik az egységes Európai Elektronikus Útdíjszedési Szolgáltatáshoz (EETS), így immár kilenc EU-s országában válik elérhetővé az Eurowag EVA útdíj szolgáltatása, amely lehetővé teszi az országokon átívelő útdíjfizetést.

Tovább

Dubaj idén még népszerűbb lesz, mint tavaly

Dubaj a világ egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja, ahol a sivatag és az ősi beduin kultúra keveredik a modern városi életmóddal. A legek városában a fém- és üvegtornyok mellett óvárost és tengerpartot is találunk – mindez olyannyira vonzó, hogy a Kiwi.com friss adatai alapján már eddig 34%-kal több foglalást adtak le honfitársaink idénre Dubajba, mint amennyien a tavalyi évben utaztak ide.

Tovább

Nőnap kreatívan: Életre szóló élmény egy csokor virág áráért

Nőnap közeledtével a Kiwi.com összegyűjtött öt olyan európai várost, ahova a retúr repülőjegy nem került többe idén tavasszal, mint egy nagy csokor virág, egy parfüm vagy egy éttermi vacsora. Hiszen mi lehetne klasszabb, mint kávézni a milánói dóm szomszédságában, kézen fogva andalogni a berlini állatkertben vagy az aktívabb pároknak akár részt venni egy albán bunkertúrán?

Tovább

Síbaleset esetén akár 9 millió forint is lehet a kórházi számla

Télen jellemzőbbek a síeléssel kapcsolatos balesetek, míg nyáron főképp hasmenés, allergiás reakciók ronthatják el a nyaralást az AXA Partners CEE adatai szerint. Az ambuláns ellátás és a kórházi kezelés is az USÁ-ban lehet a legköltségesebb, de a járóbeteg ellátásért az EU-s országokban is 100 és 250 euró közötti összeggel kell kalkulálni, ha nincs utasbiztosításunk.

Tovább

Gyilkos típus – misztikus krimisorozat rázza fel a hazai nézőket

Mit érdemel az, aki megaláz egy áldozatot, majd maga is áldozattá válik egy hasonló zaklatási ügyben? Megtalálja az igazságot és vajon odaítélik neki? A Gyilkos típus című krimisorozatban egy ügyvédnő története elevenedik meg, aki saját védence csapdájába esett. A sorozat összes epizódja megtekinthető február 22-től az HBO Max felületén, március 17-től pedig heti epizódpremierekkel lesz látható az HBO Max 3 csatornán.

Tovább