Bemutatkoznak kollégáink: Szabó Zsófi, PR asszisztens

Most kéne valami frappánsat írni…legyen ez: Szabó Zsófi vagyok, 2024 nyarán végeztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, kommunikáció- és médiatudomány szakon, PR specializáción. Szakdolgozatomban az X és Z generáció közötti személyközi kommunikációs mintázatokat vizsgáltam, és hát mondhatni: belecsúsztam egy kisebb generációkutatásba. Lenyűgöz, hogyan befolyásolják a kommunikációnkat és a technológiához való hozzáállásunkat a minket ért hatások. Hiszem, hogy minél jobban megértjük ezeket a különbözőségeket, annál tudatosabban tudunk reagálni, kapcsolódni, együttműködni – és így nemcsak hatékonyabbak lehetünk a munkánkban, de talán boldogabbak is a mindennapi kapcsolatainkban. Mert végső soron a kommunikáció nem csak szavakról szól, hanem arról, hogy valóban megértsük egymást.

Miért pont a kommunikáció?

Mert egész életemben szerettem beszélni, beszéd útján megismerni és megérteni másokat, a világot és mert imádom a pörgést és az újdonságot. Az egyetemi tanulmányaim alatt pedig végig azt éreztem, hogy jó irányt választottam.

És hogyan kerültem a Próbakőhöz?

Egyetem alatt böngésztem ügynökségi oldalakat, afféle szakmai inspirációként és a Próbakő nevét már akkor megjegyeztem. Aztán jött a diploma meg a szokásos kérdés: „és most merre tovább?”. Bár akkor nem volt nyitott pozíció, mégis írtam egy levelet – próba-szerencse alapon. Már az is meglepetésként ért, hogy választ kaptam, pályakezdőként ez sokat jelent. Az első interjú jó hangulatban telt, és bár sajnos akkor még nem volt hely, pár hónappal később jött egy e-mail Banditól – emlékezett rám, és hamarosan egy újabb jó hangulatú beszélgetésen találtam magam. Nem sokkal később pedig jött a szuper hír: felvettek!

A kihívások, amik formálnak

A PR és a kommunikáció nemcsak egy képernyő előtti tevékenység – de ugye ezt senki se gondolta? Nemrég például előadást tartottam a Szentendrei Ferences Gimnáziumban, ahol a 10. osztályosoknak meséltem az egyetemi életről.: egyszerre volt időutazás és előadói kihívás, hiszen évek óta először találtam magam újra gimnáziumban, ráadásul most a katedrán állva, és nem a padban ülve. Egy ilyen helyzet kívülről játék, belülről vizsga: önbizalmat, rugalmasságot, spontaneitást és jelenlétet kíván – mindazt, amitől ez a szakma él és mozgásban marad.